Blog témák

Techno Nap, új hippi Hold

Részletek
Kategória: Közösség
Közzétéve: 2012. máj. 24. csütörtök, 07:55

A Napról és a Holdról nevezték el az egyik legnagyobb technó fesztivált, a görögországi Szamothraki szigetén. A parti az új hippik felvonulása volt. A Sola Luna egzotikus kalandtúrának ígérkezett: vonattal átszelni a Balkánt, aztán átkelni egy apró, érintetlen szigetre, ahol három napon át más dolgunk se lesz, mint táncolni, ismerkedni, fürödni a tengerben, napozni…

Első hellén állomásunk Strimon volt, ahol másfél napos vonatozás után végre tisztálkodni is tudtunk. Az állomás üzletében ráadásul voltak olyan kedvesek, hogy még a telefonunkat is bedughattunk tölteni.

Nagy nehezen tehát elértünk a következő állomásra, Alexandropouliba, ahonnan a komp indult a mesésnek ígérkező Szamothraki szigetére (több mint száz vízesés, ezerhatszáz méteres hegyek, vadkecskék…) A kikötőben megérkezésünkkor már dübörgött a zene az ott veszteglők magnóiból és autóiból. Később mi is veszteglők lettünk, mert kiderült, hogy a szervezők elfelejtettek gondoskodni arról a több ezer emberről, aki éppen a fesztivál kezdő napján, pénteken délután szeretett volna átkelni a szigetre. Tehát kompjegy már csak másnap estére volt. Ezen először mindenki röhögött, majd felháborodtunk, s aztán kétségbeesetten próbáltunk alternatív lehetőségeket keresni Számtalan legenda terjedt el – s ebben nem kis szerepe volt a szépszámú magyar különítménynek –, miszerint soron kívüli hajót indítanak, vagy hogy le kell fizetni a helyi halászokat, hogy csempésszenek át bennünket.

Végül estére megelégeltük a várakozást és az alternatívákat, s egész egyszerűen bemásztunk a kikötő területére, ahol már csak elég kitartóan kellett ácsorogni a hajó mellett, hogy felengedjenek. A hajó elindult, mi ujjongtunk, hogy mégiscsak odaérünk az első napra.
 
Így aztán éjjel háromkor be is tudtuk vetni magunkat a táncolók közé. Az ütemes, lüktető zene erőszakosan mozgatta a több mint kétnapos utazástól megfáradt tagjainkat. Olyannyira, hogy szinte észre sem vettük, amint a kelet felől, a tenger fölött kihasadt a sötét ég, és szépen lassan felkelt a Nap. Táncoltunk tovább, de társainkat is jobban meg tudtuk már figyelni. A helyzet egy goás számára paradicsomi volt. A felkelő Nap sugarai egy hegy tövében, a tengerparton, a zene minősége (mind a számok, mind a hangzás), több ezer ember a világ minden tájáról.

Akármikor meglátogattuk az egyes számú színpadot, mindig konstatálhattuk, hogy nagyon nagy buli van. Délután öt körül állt le a zene egy pár órára, valószínűleg, hogy a legelvetemültebb táncosok ne roskadjanak össze a végkimerültség miatt. A nappali szeánszoknak különös hangulata volt. Időről időre megjelent egy-két tűzoltóautó és lehűtötte a portól és a napszúrástól fulladozó, felhevült közönséget. A slagok kezelői pedig nem kis élvezettel lőtték le az embereket a vízsugárral.

Persze ahhoz, hogy egy ilyen partit élvezzünk, talán egészen speciálisnak mondható zenei ízlés kell. Az elektronikus zenében a lényeg az ütemen, a ritmuson van, s nem a dallamon. A hangokat pedig általában nem élőben vagy hangszerekkel állítják elő, hanem lemezjátszóról és számító- és egyéb gépekkel.

És aki ismeri a goa kultúrát (amelynek egyik jellegzetes megnyilvánulása volt a Sola Luna), annak nem új, hogy a hatvanas-hetvenes évek hippimozgalma ebben az irányzatban éledt újjá. Vannak azonban nagyon lényeges különbségek is. A goa az elektronikus tánczenék egyik stílusa, s mint ilyen világszerte marginálisnak mondható – legalábbis népszerűségben. Ellentétben a huszadik század közepén dívó hippikultúrával, amely hatalmas tömegeket vonzott. Az öltözködés (színes, virág- és más feltűnő mintás ruhák), a zene pszichedelikus jellege (a goa leglényege ez, s hippikorszak nem egy bálványának, lásd The Doors, éppen a pszichedelikus rock volt a stílusa), a jelszavak (“peace and love”), mind-mind a párhuzamokat mutatják. És még az emberek is: több idősebb, negyvenes-ötvenes éveiben járó nő és férfi volt jelen Görögországban is, akikről tudható, hogy a hippikorszakban ugyanezt csinálták.

Az újhippi korszak beköszöntött, már csak a “peace” és a “love” hiányzik hozzá. De az újhippik nem olyan hangosak, mint elődeik. Inkább csendben elvonulnak egy elhagyatott helyre, s elvannak magukban. Nem akarják megváltani a világot, pedig talán szükség lenne rá.