Blog témák
Erdély hátizsákkal
- Részletek
- Kategória: Utazás
- Közzétéve: 2012. július 08. vasárnap, 10:51
Nagy levegőre és sok elszántságra van szüksége annak, aki erdélyi útra indul, különösen, ha tömegközlekedéssel szánja el magát az útra. Jó levegőre és másutt nem található kalandok várnak viszont azokra, akiknek sikerül legyőzniük az anakronsztikusnak, vagy leginkább anarchikusnak mondható közlekedési viszonyokat, valamint eltekintenek a romániai határ- és egyéb viszonyokról szóló közkeletű babonáktól.
Itt a periférián jó lenni -- vagyis azokon a helyeken, amelyek nem tartoztak az erőszakos asszimiláció és az ennek eszközéül szolgáló eszetlen iparosítási hullám célpontjai közé; ahol nem építettek sem ciánozó Aurult, sem húszezer fős gyárakat; ahova az utakat még Horthy idejében építették ki a lánctalpas katonai járművek számára, s amelyekhez azóta sem nyúlt senki: a Hargita völgyeibe még a sokat látott szekuritáte-kopók sem szívesen merészkedtek. Nem csoda: legendák szólnak arról, hogy egy-két parasztgazdaságban a kutyák mellett farkasokat is tartottak, minden bizonnyal nem véletlenül.
Farkasokkal - lévén ők emberkerülők - nem találkozni, legalábbis nyáron nem. A brutalitásukról híres határőrök, vámosok és útlevél - ellenőrök is megszelídültek. Ma már nem a határ román oldalán, hanem a magyar térfélen számíthatnak szigorra az utasok: Románia komolyan megijedt attól, hogy az ország kisvártatva kívül esik a schengeni határokon, és gyors tempóban igyekszik megkönnyíteni, mi több, vonzóvá tenni a beutazást. Meg aztán előbb-utóbb úgyis eljut az ember oda, ahova el akar jutni.
Ahol komoly meglepetés várja mindazokat, akik még nem tettek időutazást egy sok tekintetben ötven évvel korábbi, ám eltűnőben levő világban: néhány év múlva feltehetően igen kevés nyoma marad majd azoknak az organikus parasztgazdaságoknak, ahova ma még be lehet térni, és meg lehet kérni a gazdát: vágjon le gyorsan egy kecskegidát, vagy ahol egy-két óra járóföldnyire biztosan van egy esztena, sajttal, tejjel, túróval, ordával -- ami nem egyéb, mint a sajt készítése után maradt íróból kifőzött édes túró-szerűség. Itt azon sem illik csodálkozni, hogy a túró készítésének módja egészen biztosan nem EU-konform, viszont az íze nagyon finom, továbbá azon sem, ha betértünkkor azonnal megetetik velünk a család aznapi ebédjét. Elvégre a vendég az vendég, a vándor pedig vándor, akinek mindig jó esik a betevő.
A bárány- vagy kecskehúst azonban nem csak a székelyföldi vándorok, hanem a medvék is kedvelik: Ceausescu, a volt diktátor és cimborái előszeretettel lőtték ki a kárpáti barnamedvéket, 1989 azonban a mackók számára valódi rendszerváltást jelentett: azóta felszabadultak a fenyegetettség és az elnyomás alól, s jócskán elszaporodtak. Mindemellett a juhászok szerint nem kell tartani tőlük: van eszük, jobban szeretik a birkahúst az emberhúsnál. Persze ők is utaznak az ember által kedvelt csemegékre: a málnán kívül a Magyarországon már régen nem látott folyami rákot is kedvelik.
Végül is Erdélyben sátorral barangolni - ebben sincs semmi különös. Ha csak az nem, hogy az ember annak örülhet: tíz napig nem világít szemébe villany, este csak a tábortűz világít, s megteheti, hogy csak azt eszi, amit a környéken be tud szerezni: juhtúrót, krumplit, azaz pityókát, kecskegidát, birkát, málnát, áfonyát, gombát, ezt-azt. Víz a forrásból csorog, este pedig az augusztusi csillaghullást nézi - mondjuk a tévé helyett. Nappal pedig a feje fölött köröző parlagi sasokat, akik egyikével még az is megtörtént idén, hogy két fiát is felnevel - holott a rendszeresen kettőt költő madár fiai közül rendszerint az erősebb elpusztítja a gyengébbet. Hacsak csoda nem történik.