Blog témák

A világ legszebb bányászlánya

 

Egyszer egy kis füstös bányászváros tárnáiban éldegélt egy gyönyörű, elvarázsolt hercegnő, akit ma Eva Herzigovaként ismer a világ. Egy bányászcsalád gyönyörűséges leánya tizenhat éves korában felhagyott a csillék súrolásával és úgy döntött, hogy 1989-ben megnyeri a The Look of The Year modellfelfedező verseny csehországi döntőjét. Ez így is történt, és azonnal felvételt nyert Nyugat-Európa divatfővárosainak legkiválóbb ügynökségeihez.

A bányászéletnél is nehezebb évek következtek. Hosszú útját végigkísérte a gondolat: vagy a bányászváros füstös levegője, vagy a modellkarrier. A két véglet közötti tátongó szakadékot hat kemény év alatt sikerült áthidalnia.
 
Az első igazi áttörést az Elle magazin címlapja jelentette. A divatlapóriások versenybe szálltak kegyeiért és a Mary Claire valamint a Vogue címlapján ott díszelgett az akkor még vagabund Marilyn Monroe-hasonmásként. Sőt, kétszer is szerepelt a híres Pirelli naptárban és olyan divat óriások szerződtették kampányaikhoz, mint: Cristian Dior, Guess, Laura Biagiotti, Maybelline, Chanel és Ghivenchy.

A legszebb testű modell
Így emlegetik őt szakmán belül. Olyan jelentős fehérnemű cégek elsőszámú topmodellje, mint a Triumph, a Victoria's Secret, vagy a férfiak szemében felejthetetlen Wonderbra és Wonderbody.

Későbbi stílusváltásának hatására olyan mega divatházak kérték fel show-ikhoz, mint John Galliano, Gianfranco Ferré, Salvatore Ferragamo, Sonia Rykiel, Thierry Mugler, Valentino, Chanel és Cristian Dior.

Pokoli nőszemély
Az Ellen von Unwert filmben, az Infernóban szerepelt Eva, sőt a Les Anges Guardiens című francia filmben Gérard Dépardieu oldalán játszotta a női főszerepet.

Herzigova kisasszony mára a világ első számú szupermodelljei közé nőtte ki magát, és a szürke kis Litvinov helyett már Monte Carlóban él.a arcu. Maecenas sodales gravida sapien, eget tristique mi venenatis ut.

Névjegy:
Születési idő: 1973 november 10.
Születési hely: Litvinov, Cseh Köztársaság
Nemzetisége: cseh
Hajszín: szőke
Szemszín: kék
Magasság: 180 cm
Méretek: 90-62-92 cm
Ügynökség: New York – Women Models Management
Parizs – City
London - Storm
Hobbi: főzés, motorozás, fotózás, korongozás