30 éves az Ifjúsági Ház

Nyomtatóbarát verzióPDF version

30 éves a bajai Ifjúsági Ház
1979-2009

30 éves az Ifjúsági Ház épülete, mely 1979-ben a Nemzetközi Gyermekév alkalmából történt átadásától folyamatosan a bajai gyermekek és fiatalok szolgálatában állt.

Első 10 évében, mint Úttörőház, az adott korszak politikai elkötelezettségének és szellemének megfelelően működött, ám a házban akkoriban dolgozó szakemberek bölcsességét sejteti az a tény, hogy a mozgalmi munka mellett folyamatosan komoly közművelődési programokat is szerveztek. Színjátszó csoportok, néptánc együttesek, társastánctanfolyamok, művészi torna, nemzetiségi napok, versmondó versenyek, sport programok sokasága alapozta meg az intézmény jelenlegi működésének körét. Úttörőházas korszakban alakult az azóta is létező csoport: a vad-és madárvédelmi kör.

A rendszerváltással egyidőben, 1989-ben a városatyák megszüntették az Úttörőházat és megalapították az Ifjúsági Házat.

1999-ben az Ifjúsági Házat a József Attila Művelődési Központhoz csatolták, így lett József Attila Művelődési Központ és Ifjúsági Ház.

Jelenleg intézményünk, az Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ 2008.március 1-ével alakult 2 jogutód nélkül megszüntetett intézmény átszervezéséből: ez a 2 intézmény, az Ady Endre Városi Könyvtár és a József Attila Művelődési Központ és Ifjúsági Ház volt. Szakembereink folytathatták a több éve megkezdett folyamatokat, rendezvénysorozatokat, hagyományos programjainkat.

A fenntartó 2 telephelyet jelölt meg, városi könyvtár és Ifjúsági Ház, mely Szabadidő Ház elnevezéssel folytatja tevékenységét a Petőfi-szigeten. Időközben még egy telephely került az intézményhez: a Bagoly vár.

Az intézmény nevei:
Bokányi Dezső Úttörőház 1979-1989
Gyermek és Ifjúsági Ház 1989-1991
Ifjúsági Ház 1991-1999
József Attila Művelődési Központ és Ifjúsági Ház 1999-2008
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ 2008-2009
Szabadidő Ház 2009-

30 év igazgatói:
Fodor Lászlóné
Lozsi Márta
Szörényi Mária
Héhn Gizella
Béres Béla
Letenai Mária

Köszönjük, hogy velünk voltak, hogy kitartottak mellettünk azzal, hogy rendezvényeinken részt vettek, hogy számtalan szakmai és baráti közösségek nálunk találtak otthonra, törekvéseinkre érzékenyen reagáltak és helyeselték azokat.

Tisztességes, tehetséges, jól felkészült, nyitott és nagy szakértelemmel bíró kollégáink a mai napig jelentős szerepet vállalnak a gyermekek nevelésében, magatartás és viselkedés kultúrájuk fejlesztésében, világgal való kapcsolatuk alakításában. Igyekszünk velük megismertetni múltunk értékeit, a mai zavaros ismerethalmazból kiválasztani a hasznosat, a jót, a tartósat.

Természetesen nem tudtunk volna ilyen hatékonyan működni azok nélkül a bajai és kistérségi szakemberek nélkül (óvónők, tanárok, orvosok, pszichológusok, erdészek, vízügyi szakemberek, könyvtárosok, képző-és iparművészek, tánc-és előadóművészek, kézművesek, stb.) akik nap, mint nap nálunk töltik a szabadidejüket és lelkesen tesznek is az ifjúság és a felnőtt lakosság érdekében.

Köszönet illeti őket ezért!

Várjuk Önöket jubileumi eseményeinkre. A város gyermekeit, fiataljait, felnőtteit, a családokat, nyugdíjasokat, vagyis minden bajait, akit valamilyen emlék, élmény fűz ehhez a kissé megkopott, de mégis mindenkit befogadó épülethez.

Pilinszky János
Intelem

Ne a lélegzetvételt. A zihálást.
Ne a nászasztalt. A lehulló
maradékot, hideget, árnyakat.
Ne a mozdulatot. A kapkodást.
A kampó csöndjét, azt jegyezd.

Arra figyelj, amire városod,
az örök város máig is figyel:
tornyaival, tetőivel,
élő és halott polgáraival.

Akkor talán még napjaidban
hírül adhatod azt, miről
hírt adnod itt egyedül érdemes.

Írnok,
akkor talán nem jártál itt hiába.